Piciny Pitypang története

         Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy piciny magocska. Virág magocska. Olyan pici volt, szinte alig látszott, alig volt érzékelhető a földben. Sok, nála sokkal nagyobb, másabb mag is volt mellette. Akár merre nézett, rengeteg ilyen-olyan mag.

         Ez a piciny magocska ott várakozott a föld mélyén. Csak várt és figyelt. A szomszédságában lévő mag családokat kérdezgette:

         - Te ki vagy?

         Azok büszkén mondták is, hogy ők bizony a Tulipán család, nemesi származásúak, de küldőmben meg hagyja őket békén.

         A másik család így válaszolt:

         - Mi, a Nefelejcs család vagyunk, és mint ilyet minket nem lehet csak úgy elfelejteni!

         A harmadik család felháborodva azt kérdezte:

         - Mi az hogy te nem tudod, hogy mi kik vagyunk? A mi ereinkben királyi vér folyik! Mi a Rózsa család vagyunk! Minket a felszínen csodálnak, és ha bántani mernek, mi bökünk, szúrunk!

         Hát a piciny magocska ezt mind hallva nagyon elkeseredett, és nagyon egyedül érezte magát.

         A többi mag kikelt, a családok: Tulipánék, Nefelejcsék és Rózsáék. Elkezdtek növekedni. Nagyon gyorsan nőttek! A kicsiny magocska egyszer csak nem látta már őket. Tudta hogy egyszer ő is elkezd nőni, és már nagyon várta a növekedést. Úgy érezte nem fogja utolérni a többieket – olyan nagy a távolság – gondolta, és ki tudja mi rejtőzik a felszín felett, odakinn?

         A magocska várt, várakozott és közben gondolkodott. Ki vagyok én? Vajon mi lesz belőlem odakinn? Engem is szeretni, csodálni, tisztelni fognak? Én is gyönyörű leszek, mint Rózsáék, igazi éke leszek valaminek, mint tulipánék, netán felejthetetlen leszek én is mint Nefelejcsék? Ki? Mi lesz belőlem, ha egyszer megnövök?

         Miközben piciny magocska így elveszett a gondolataiban, félelmeiben észre se vette, hogy növekedésnek indult. Gondolta: Na végre, én is megnövök! Szép, nagy, okos, és felejthetetlen leszek! Biztos így lesz, mert ez a dolgom!

         Aztán nőtt, növekedett. Végre kidugta a fejét a földből. Olyan kíváncsi volt már! Tele reménnyel, izgalommal! Végre megláthatta, azt ami eddig csak elképzelt.

         Körbe nézett, és látta a gyönyörű tulipános kertet. Rózsáékat lugasban futtatva, és nagy balkon ládákban a Nefelejcs családot. IGEN,  gondolta! Ez gyönyörű!

         Ekkorra piciny magocska már bimbóállapotot öltött, és izgatottan várta vajon milyen virágban fog pompázni?! Aztán, egy reggel a harmatcseppektől vizesen ébredezve meglátta saját magát.

         Hát….kisebb volt mint Rózsáék és Tulipánék, nem is volt olyan erős szára mint nekik, de magasabb és erősebb mint Nefelejcsék. Gondolta, na ezt nem egészen így képzeltem, de már mindegy, ez van. legalább a virágom szép….sárga….igaz nem lila mint Nefelejcséké, de legalább van.

         Szóval, piciny magocska felnőtt, de nem volt épp boldog. Nézte a többieket milyen szépek, hogy óvják, gondozzák, locsolgatják őket. Ő valamiért mostoha maradt, és ezt nem értette. Szomorú volt és csalódott. Ha nem vigyáz, még a végén kigyomlálják! Na ezt nem hagyhatta. De mit tehetnék én?- gondolkodott, hisz csak egy piciny virág vagyok? Még azt sem tudom ki vagyok én pontosan? Virág, na de milyen? És miért pont ilyen? Miközben ezen elmélkedett, nagyon, nagyon egyedül érezte magát. Segítséget kért innen-onnan, de senki sem tudta kielégíteni kíváncsiságát. A sok kérdezősködés, gondolkodás után, egyszer csak feladta az agyalást. Vagyok aki vagyok, - gondolta, és elcsendesült.

         Ekkor történt valami nagyon furcsa dolog. Valaki azt súgta:

         - Pitypang vagy.

         Pitypang, Pitypang, ízlelgette új nevét. Tetszik, gondolta.

         - Te ki vagy? - kérdezte Pitypang.

         - Én Te vagyok, - válaszolta a hang.

         - Tehát Te is Pitypang vagy?-kérdezte

         - Majdnem - válaszolta a hang. - ÉN vagyok Pitypang.

         - Akkor MI együtt vagyunk Pitypang?

         - Így van, - válaszolta a hang.

         Ez furcsa, de jó érzéssel töltötte el Pitypangot. Nem értette, egyszerűen csak érezte hogy ez jó.

         - És…hogy-hogy így hirtelen ketten lettünk? - kérdezte Pitypang. - És különben is eddig hol voltál? Ismerlek téged, de ez hogy lehet?

         - Mindig itt voltam veled-válaszolta Pitypang Pitypangnak. Hogy értsd: én a lelked vagyok, a mélységed, a lényed, az esszenciád. Én a gondolatokon a félelmeken túl vagyok. Én vezetlek ha hagyod. Súgok, ha hagyod. Eddig nem hallottál. Nem volt rám szükséged, legalább is ezt hitted. Gondolkodtál szüntelen, terveztél, elvártál, féltél…nem hallottál, nem hallhattál. Most, mikor elcsendesedtél meghallottál. Én vagyok a csoda az életedben, ha engeded. A fényem átitatja a tested, az elméd, a gondolataid. Általam igazán élhetsz itt és most.

         - Jó ezt hallani, - mondta Pitypang. - Eddig egy kicsit el voltam veszve. Hiába kérdeztem, senki nem válaszolt. Kétségbe estem, egyedül voltam. Nem tudtam mi a dolgom, de éreztem valami több mint itt lenni, szépnek lenni. Ez kevés! Miért vagyok én más min a többi virág? Miért? Miért nem elég nekem az, hogy csak úgy legyek? Éljek, bimbózzak, virágozzak, aztán elhervadjak és végül elhaljak? Hát nem ez az élet rendje? Mond, ez nekem miért nem elég, mint a többi rendes virágnak?

         - Kicsi Pitypang, neked ez azért nem lesz soha elég, mert Te vadvirág vagy. Még a többiek kerti virágok, cserepes virágok, szobanövények. Te vadvirág vagy! Nem azért vagy, hogy az emberek dédelgessenek, nem is azért hogy ámulatba ejtsd szépségeddel őket. Te csak VAGY. Átalakulsz és repülsz. Repülsz a szél szárnyán! Nem mindenki tudja ám ezt, de elmondhatod, megmutathatod mindenkinek.

         - De, de…biztos vagy benne, hogy tudunk repülni? Kicsit félek.

         - Figyelj csak! A Pitypang egy nagyon érdekes és értékes virág. Tudtad? Vadvirág, nem túl figyelemre méltó a szépsége, ez igaz, de az emberek szívébe vidámságot, könnyedséget, arcukra mosolyt csal. Önfeledten szedik fűzik egymásba őket. Közben mosolyognak, nevetnek, játszanak. Hát ilyen vadvirágnak, Pitypangnak lenni. Megmutatod az embereknek hogyal legyenek könnyedek. Hogyan merjenek önfeledten LENNI! Érted ezt Piciny Pitypang?

         - Még a földben piciny mag voltam, mélyen aludtam. Alvás közben növekedtem, bimbó állapotomban megérkeztem, virágba borultam felébredtem. De mikor fogunk repülni? Mond meg nekem mikor?

         - Ha engeded, eljön az ideje.

         - És mit kell hozzá tennem?

         - Engedd, és megtörténik.

         - És ha repülök, utána mi lesz? Mi lesz velem, és mi lesz a többi virággal?

         - Ha repülsz ismét örömet, vidámságot hozol az emberek életébe. Látod? Még a többi virág kinyílik, elhervad, és a két történés között annyit tesz hogy szép, vagy funkcionális és fogalma sincs hogy több is lehetne, addig Te puszta léteddel vidámságot örömöt, mosolyt adsz. Ha elhervadsz, elfújnak, ezzel is vidámságot, mókát hozva mások életébe. Te szállsz még ekkor is, újabb pici magokat szórva szét a földbe, melyből sok, sok Piciny Pitypang növekszik ismét, az erdőkben, a mezőkön, a kertekben….bárhol…akárhol.

         Elfogadtam, megértettem küldetésemet ebben az életben. Köszönöm hogy itt vagy, hogy segítesz utamon. Köszönöm, hogy megtanítasz repülni. Köszönöm, hogy van kinek megköszönöm, őszintén, tiszta szívből.

Köszönöm, hogy Vadvirág lehetek Veled-Általad! Veletek! Köztetek!

Sok szeretettel minden Vadvirágnak.

A mesét meg is hallgathatod a VAGY.OKság facebook oldalamon.